Pontozás

A lent látható táblázatban található meg (itt letölthető excelben), hogy a különböző feladatokon történő részvételért és azok teljesítéséért a résztvevő diákok és intézmények miként és mennyi pontot kaphatnak.

Az iskolák fenntarthatóságát egyrészt úgy értékeljük, hogy mennyi diákot tudnak mozgósítani a különböző programokra/feladatokra. Az iskolák létszámából fakadó különbséget százalékos arányosítással küszöböljük ki. Továbbá az iskolák is megkapják azokat a pontokat, amelyeket a legjobb diákok a különböző eseményeken elértek. Hiszünk benne, hogy a programok következtében erősödik mind a diákokban, mind pedig a tanárokban a fenntarthatóság és a hulladékcsökkentés.

A diákok motivációját erősítve az egyes programokon történő részvételt különböző szorzójú pontokkal értékeljük. A rendezvények azon része, amelyek iskolai időben vannak 1 pontot érnek. Az ötletversenyen történő részvétel mivel iskola időn túli elfoglaltsággal jár 2 pontot ér. A hétvégi programokon történő részvételt 3 ponttal honoráljuk. A nyereményeket itt láthatod!

A pontozással kapcsolatos esetleges kérdéseket a kapcsolatok fül alatt található elérhetőségeken tehetik fel!

Sulikupa pontszámítás és tabellák

Esemény Egyéb Iskolák Diákok
Szempont Pont Pont
Komposztáló Van Miként hasznosítják újra a keletkező földet (kreativitás) 1-10 A résztvevődiákok 1-1 pontot kapnak
Nincs Milyen komposztálót készítenek 1-10
(kreativitás)
Szelektív kuka készítés Milyen kreatív kukát készítenek? Kreatívitás (zsűri alapján) 1-10 Résztvevődiákok 1-1 pontot kapnak
Lámpa hulladékgyűjtés Legtöbb lámpa hulladékot leadó 3 iskola 10-7-4 plusz pont Résztvevődiákok 1-1 pontot kapnak
Legtöbb hulladékot leadó: 3 plusz 5-3-1 pontot kap
Szakmai előadás 5-12 oszt. Iskolánként max 20 fő Résztvevő diákokként 1 pont Részvétel 1 pont (Ideális esetben önkéntes alapon)
Teszt Iskola is megkapja a dobogósok pontjait 2 db Kahoot teszt 6 kérdés (5-8 és 9-12 kategória) Legjobb 3-3: plusz 5-3-1 pontot kap
Karácsonyi kreatívkodás Résztvevő osztályok száma Arányosított számok alapján pont Részvétel 1 pont (Ideális esetben önkéntes alapon)
Refenyő készítés Kreatív megoldás Legjobb 3 osztály munkája 10-7-4 plusz pont (zsűri alapján) Az érintett osztályok diákjai 1-1 pontot kapnak
Kreatív újrahasznosítás Plusz pont Zsűri választja ki a legjobb egyéni ötletet, plusz 4 pont
Ötletverseny Alsó Rajz/Vers Résztvevők száma után (arányosítva) Részvétel 2 pont
(Egyéni) Zsűri pontozás: 5-3-1 pont
Különdíj: 2 pont
Felső/Közép Videó/Szobor (3 fős csoport) Résztvevő csoportok után (arányosítva) Részvétel 2 pont
Zsűri pontozás: 5-3-1 pont

Szemétszedések Részvétel alapján Résztvevők száma után (arányosítva) Részvétel 1 pont (Ideális esetben önkéntes alapon)
Terület/zsák Megtisztított terület és az összegyűjtőtt mennyiség aránya alapján a legjobb 3 intézmény kap pontot (10-7-4)
Kerékpártúra Részvétel alapján Résztvevők száma után (arányosítva) Részvétel 3 pont (hétvégi program miatt több pont)
Teszt Iskola is megkapja a dobogósok pontjait 3 db Kahoot teszt 6 kérdés (1-4, 5-8 és 9-12 kategória) Legjobb 3-3: plusz 5-3-1 pontot kap
Sportnap Szemétszedő futás a gáton (plogging) Részvétel alapján Résztvevők száma után (arányosítva) Részvétel 3 pont (hétvégi program miatt több pont)
Idő/ összegyűjtőtt mennyiség (1-4, 5-8 és 9-12 kategória) Legjobb 3-3: plusz 5-3-1 pontot kap
PET-Games Min iskolánként 1-1 (1-4, 5-8 és 9-12 kategória) Résztvevők száma után (arányosítva) Részvétel 3 pont (hétvégi program miatt több pont)
Verseny Iskola is megkapja a dobogósok pontjait (1-4, 5-8 és 9-12 kategória) Legjobb 3-3: plusz 5-3-1 pontot kap

Sulikupa pontszámítás és tabellák

Esemény Egyéb
Szempont (Iskolák) Pont (Iskolák) Pont (Diákok)